Hoffmann Rózsa tudatot módosított!

Benkő Gyula 2013.09.01.

hoffmann-rózsa-tanévnyitó-760x485.jpg

A politikai bulvárban járatos polgár tudni szokta, hogy az államtitkár asszony életében anno a keresztény értékek helyén egészen más eszmék ragyogtak. A rendszerváltás előtt az MSZMP-ben lubickolt, ahol akkoriban (is) magasról tettek az egyházakra és a keresztény hitre. Azzal, hogy most úton útfélen azt hangsúlyozza, hogy mennyire tuti dolog kereszténynek lenni és ezt már óvodás korban el kell kezdeni beszippantani, azt bizonyítja, hogy kiváló szélkakassal van dolgunk. Pedig a politikában a legnagyobb érték a hitelesség. Mindegy, hogy az illető melyik oldalon áll, ha hitelesen képvisel egy ügyet, akkor ellenfeleiből is tiszteletet fog kiváltani egy idő után. Mennyivel inkább tiszteli, mennyivel szívesebben hallgatja az ember például Pokorni Zoltánt, Ángyán Józsefet vagy éppen Gőgös Zoltánt?! Még ha nem is értünk velük egyet, néha talán megmosolyogjuk amit mondanak, de tudjuk, hogy elveikhez hűek. És a fejük fölött történhet bármi, ők egyhelyben maradnak.

Mikor az államtitkár asszonyt hallgatom, mindig azon agyalok, vajon emlékszik-e a múltjára? Végig fut e benne, hogy mit gondolhatnak róla az elvtársak? Néha esetleg feszeng a szerepében? Vagy elhiszi, hogy ezt így lehet? Mindenesetre a múltjának tudatában nehéz az erkölcsről hallgatni fejtegetéseit és intelmeit. Annyira hiteltelen. És milyen rossz példa a nebulóknak… Vezérül kaptak egy Rózsát amit ide-oda fúj a szél, és ki tudja, lehet, hogy néhány év múlva arra leszünk figyelmesek, hogy a szélsőjobb oldalán keresi kenyerét, mert az lesz az üzlet.

De nem kell megijednünk. Ahogy a kommunista oktatáspolitika megbukott, ugyanúgy meg fog bukni ez az erőltetett álkeresztény irány is, ami csak egy póz, semmi több. Hiteltelen, mint a tudatot módosított Hoffmann Rózsa.

Szolgálati közlemény: Színtiszta a facebookon. Lájkot, névtelen adományokat, Soros-milliárdokat fogadunk. Szükség esetén számlaképesek vagyunk, és akár a KDNP-székházat is el tudjuk foglalni.

(fotó: Czeglédi Zsolt/MTI via 444.hu)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szintiszta.blog.hu/api/trackback/id/tr685488063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása