Logikailag sem stimmel Barack Obama Szíriával kapcsolatos politikája. A történet ott kezdődik, hogy az amerikai elnök korábban kijelentette, a vegyi fegyverek bevetésével a szíriai rezsim átlépheti azt a bizonyos „vörös vonalat”. Amikor hírszerzési források adatai alapján kiderült, hogy a beszámíthatatlan Asszad kormánya legalább 1500 ártatlan ember életét oltotta ki az ideggáz bevetésével, Obama kijelentette, hogy a tett nem maradhat válasz nélkül. Eldöntötte: légicsapást mérnek Szíriára. Innen indul a bénázás.

(A nemzetközi közösség – értem itt elsősorban az ENSZ-t – tehetetlenségéről és véget nem értő „világbékét” skandáló jelszavairól most nem írnék.)

Tehát az amerikai kormány eltökélt abban, hogy történjék bármi is, ők megtámadják Szíriát. Ezt maga Obama és a külügyminiszter, John Kerry is kijelentette. A csavar ott jön, hogy amikor szólni kellett volna a vezérkari főnöknek, hogy indulhatnak a repülőgépek a szíriai légtérbe, az elnök hirtelen meghátrált, visszakapcsolt egy sebességet. Addig volt csak teljesen biztos a dolgában, amíg nem kellett cselekednie.

Az rendben van, hogy az Egyesült Államok próbálja azt a látszatot kelteni, mintha még mindig a világ erkölcsi megmentője lenne. (A Bush-adminisztráció óta tudjuk, hogy elveszítette ezt a szerepét.) De az már nincs rendben, hogy el akarja játszani, de amikor a tettekhez érne a folyamat, akkor hirtelen pacifista lesz.

Ugyanis ezen a ponton kérte Obama a Kongresszus felhatalmazását a támadáshoz. (A törvények szerint ehhez nincs is szüksége.) Ez pedig két szempontból is logikátlan:

1)    Ha az Asszad-rezsim valóban átlépte a vörös vonalat, és Obama beígérte a támadást, akkor miért nem teszi azt, és minek kell neki a Kongresszus engedélye?

2)    Mi van akkor, ha a Kongresszus nemet mond a tervezetre? Ez azt jelentené, hogy Obama visszavonja korábbi ígéretét, és mégsem annyira vörös az a vonal?

Azt gondolom, hogy a fiatalabb George Bush sem jókedvéből, vagy politikai megfontolásból indított háborút Afganisztán, majd Irak ellen. (Hogy utóbbinak mi lett a végkimenetele, azt hagyjuk, de Bush következetesen bevállalta a döntést.) Szíriában egyébként sincs béke, hiszen százak halnak meg naponta, és kétmillióan hagyták el eddig az országot. Ennél rosszabb tehát nem lehet, Asszadért meg senki nem fog sírni, még Putyin sem. Obama ráadásul kifutó elnök, választást sem kell nyernie. Ha az elnök tehát úgy ítéli meg, hogy erkölcsileg helyénvaló a katonai beavatkozás, és ezt világgá is kürtöli, akkor az utolsó pillanatban ne bújjon különféle szervezetek mögé, hanem vállalja a konfliktust. Talán megmentett volna valamit a régi Amerika régmúlt dicsőségéből...