“Rezsicsökkentéssel Észak-Korea felé”, “Az Észak-Koreai tévében is Orbán Viktort méltatják” - két cím a közeli múltból és arról, hogy az ellenzék az orbáni utat a világ (közel) legszerencsételenebb és a jelenleg is fennállóak közül a messze legelcseszettebb diktatúrájával állítja előszeretettel párhuzamba.
Akkor is, ha ennek, annyi köze van a valósághoz, mint -szokás mondani- lónak az akrobatikus hátúszáshoz.
A Korea-félsziget északi része sok szempontból kuriózum. Többek között a világ utolsó sztálinista típusú rezsimjének ad otthont, és bár a Phenjanban uralkodó diktátor család harmadik tagja - Kim Dzsong-Un - kapcsán éves menetrendszerint felröppennek az óvatos fordulatról szóló pletykák, ezeket mindeddig pontosan ugyanilyen menetrendszerint sikerült a tények tükrében megcáfolni. Az országot irányító jóllakott napközis ha kell, megszerzi magának a rég áhított énekesnőt, máskor nyugati szemmel értelmezhetetlen Disney-revüt rendez, de volt arra is példa, hogy az általa meglovagolt, jobbára az éhhalál szélén szédelgő ország a ‘80-as évek Hollywoodjának a trükkmestereit megszégyenítő CGI grafikákkal felturbózott atomháborús propaganda videóval intézett virtuális támadást az Egyesült Államok - és a jó ízlés - ellen.
Az ország elborzasztó példája annak, hogy mi történik, ha az auschwitzi megsemmisítő táborokat nincs, aki felszabadítsa bő fél évszázadig. Az ország alapítóként istenített Kim Ir-Szen (gyors közbevetés: szó szerint istenített, legendáriuma bővölködik az olyan mitikus elemekben, mint a japán hadsereg egyszemélyes legyűrése, születésének éve a helyi időszámítás kezdete, az ország összes nagyobb általános iskolájában az elérhető legjobb minőségű anyagokból épült privát szentélye van), tehát hölgyek urak Kim Ir-Szen és köre bevallottan a náci halálgyárak mintájára hozta létre saját népe számára fenntartott munkatáborait. A sok százezer elítélt - el nem ítélt, de ideszületett - szerencsétlen közül valóban alig maroknyi, sikeres disszidens beszámolóiból tudja a világ: van a Földön pokol, és Észak-Korea a neve.
Camp-14: Kaechon internment camp, North Korea nagyobb térképen való megjelenítése
Időről-időre ugyanis valakinek tényleg sikerül és megszökik. Abból, amit elmesélnek, és abból, amit a húsukon viselnek sebek, lehet sejteni: nem megrendezett színjátékról van szó, az ezerből egy szerencsésre bukkant rá a világ- (jobbára:) kínai sajtó.
A legbiztosabb jele annak, hogy rossz helyre születtél, ha szülővárosod nevében a tábor szón kívül egyetlen szám szerepel, így volt ezzel Sin Dong Hjuk a 14-es táborban. A férfi jelenleg az egyetlen, aki sikerrel kísérlete meg a szökést a világ legnagyobb börtönéből.
Története az egész világot megdöbbentette.
Észak-Koreában ugyanis a sikerrel disszidáló emigránsoknak nem csak a közvetlen családját, de három generáción keresztül azok leszármazottait is munkatáborokba zárják. Itt a várható élettartam: 45 év. Dong Hjuk egy amerikai televízió kérdésére válaszolva elmesélte: ő már második generációs táborlakóként látta meg a napvilágot. A serdülő a világot is a munkatábor mintájára tudta elképzelni: vannak, akik őrnek születnek és joguk van fegyvert viselni, és vannak, akik hozzá hasonlóan az egyébként jobbára értelmetlen, de kimerítő munkavégzés végett látták meg a napvilágot. A szökés már csak azért sem fordult meg a fejében, mivel eszébe sem jutott, hogy máshol más sorsa lenne. (Rövid interjú részletet lásd lejjebb)
Az évek alatt - néhány kiragadott példa - az alábbi, bűncselekményeknek lett szemtanúja és esetenként szenvedű alanya:
- egy öt éves lányt az őrök halálra vertek, mivel az ellopott öt szem(!) kukoricát
- 14 évesen összebilincselt kézzel és lábbal lógatták le a mennyezetről, alatta tüzet gyújtottak, a hátában a bőre alá kampókat akasztottak, hogy mozogni se tudjon. Bűne az volt, hogy anyja és bátyja szökést terveztek
- Egyszer elejtett egy varrógépet, büntetésként levágták a középső ujjának a felső ujjpercét
- A serdülő ifjúval évi több tucat kivégzést nézettek végig. Köztük saját anyjának és testvérének a kivégzését is
Zuhanjunk akkor vissza a hazai rögvalósághoz, tanulság az van, sőt, rögtön kettővel is szolgálunk. Numero uno. Véletlenül sem szeretnénk csorbítani a magyar kormány elévülhetetlen érdemeit melyeket az első, többé-kevésbé működőképesnek tűnő hazai demokrácia szétverésében szerzett. De ott még az orbánrezsim legvéresszájúbb kritikusai szerint sem tartunk, hogy e honban bárki is feltüzesített kampót dugna az egyébként teljesen ártatlan, csak rosszkor, rossz helyre született tinédzsernek a bőre alá. Tiszteljük meg annyival az értelmetlenül elpusztult és lemészárolt milliók emlékét, hogy nem soroljuk magunkat közéjük, szimplán például azért, mert állami kezelésbe vették a magánnyugdíj megtakarításunkat. Szerintem.
Numero duo. Magyarország, tucatnyi problémájával ide vagy oda, nem egy élhetetlen hely. Pontosítok: az élhetetlenségi skála mediánjától, átlagától és minden egyéb, jelen kontextusban értelmezhető statisztikai mutatójától kimondottan nem a rosszabbik oldal felé billen. Sőt. Kedves hazafiak, Angliába tántorgott ifjak és nyugati emigránsok: ez az ország a lehetőségek földje. Maga a Kánaán. Tejjel és mézzel folyik, ahol ha dolgozol nem halsz éhen. Mert, ébresztő, a világ kiábrándítóan nagy hányadán ez koránt sem olyan magától értetődő.
Cikkünk itt véget ért, köszönjük a figyelmet és hogy velünk utaztak. Kitartóbbak számára az ígért interjúrészlet (via: hír24)
Elmagyarázták valaha önnek, hogy miért tartják a táborban?
Nem, soha. Mivel ott születtem, azt hittem, hogy az a természetes állapot, hogy rab vagyok.
Nem gondolt arra, hogy megszökjön?
Nem, soha. Úgy gondoltam, hogy a kinti világ is ugyanolyan, mint a táborban.
A szülei szerették egymást?
Nem tudom. Az én szememben mi nem egy család voltunk, csak foglyok.
Ezt hogy érti?
Azt hordod, amit rád adnak, azt eszed, amit kapsz, és csak azt teszed, amit mondanak. Tehát a szülők nem tehetnek semmit érted, és a gyerekek sem tehetnek semmit a szüleikért.
A szülei együtt éltek?
Nem, ott ez tilos. Elválasztották őket egymástól, és csak jutalomból találkozhattak, ha keményen dolgoztak.
Ezután Szhin arról beszél, hogy aki szökni próbált vagy csak tervezte, lelőtték. Ugyanez várt arra is, aki nem jelentette, ha valaki szökni akart. A kivégzéseket a többi fogolynak végig kellett néznie. Egyszer az egyik tanára halálra vert egy lányt, amiért elrejtett néhány cső kukoricát. Az éhezés állandó volt, mindig ugyanazt adták, káposztát és kukoricakását. Annyira éhesek voltak, hogy rovarokat és patkányokat is ettek. Tizenhárom éves korában megkínozták, mert anyját és bátyját szökési kísérlettel vádolták.
Hogyan kínozták?
Az őrök a bokámnnál fogva fellógattak, és tűzzel égettek. A testem tele van sebhelyekkel. Vallatóimat megpróbáltam meggyőzni, hogy nem tudok a szökési tervről. Aztán egy nap kivittek a kivégzőhelyre, azt hittem, megölnek a többezres tömeg előtt. Amikor megláttam, hogy anyámat és bátyámat is odahozták, akkor tudtam meg, hogy nem én leszek, akit kivégeznek.
Hogyan ölték meg az anyját?
Felakasztották, a testvéremet pedig lelőtték.
Szhin érzelmek nélkül beszél minderről. Azt gondolta, családtagjai megérdemelték a büntetést, mert megszegték a börtönszabályokat. Élete akkor változott meg, amikor találkozott egy új rabbal, Pakkal, aki a fővárosban, Phenjanban élt korábban, és Kínában is járt. Tőle hallott először arról, hogy milyen az élet a rácsokon túl. Leginkább arra figyelt, amit az evésről mesélt.
Milyen ételeket evett Pak?
Mindenfélét. Főtt csirkét, disznósültet. A legfontosabb annak a gondolata volt, hogy még egy hozzám hasonló fogoly is ehet ilyesmit, ha sikerül átjutnia a kerítésen.
Sokféle definíciót hallottam a szabadságra, de olyat még nem, hogy azt valaki a főtt csirkével azonosítsa.
Még most is így gondolok a szabadságra. Az ember azt eszik, amit akar. Ez lehet isten legnagyobb ajándéka.
Képes lett volna meghalni egy jó ételért?
Igen.
További olvasmányok, források és mély hála (csak kötél idegekkel):
http://www.cbsnews.com/8301-18560_162-57556662/north-korean-prisoner-escaped-after-23-brutal-years/
http://en.wikipedia.org/wiki/Chongori_concentration_camp
http://en.wikipedia.org/wiki/Chungsan_concentration_camp
http://en.wikipedia.org/wiki/Yodok_concentration_camp
http://en.wikipedia.org/wiki/Camp_14–Total_Control_Zone
