Száz stadiont, ezret!

Hubert József 2013.10.12.

Minden valamirevaló diktatúrának meg van a kedvenc sportja. Nem kell vörösdiplomás pszichológusnak lenni ahhoz, hogy a mikéntet és miértet meglássuk a felszín mögött: meg kell mutatni, hogy Ő is csak ember. A rettenthetetlen szabadság harcos, a nép lánglelkű vezére, lelkiismeretes családfő, és sportrajongó. Kis human touch, ami eladja a márkát a pénztől és kapitalizmustól fuldokló nyugaton, elviselhetővé teszi a legszőrösebb szívű diktátort is keleten. Van, aki a kosárra bukik, de nem vagyunk egyedül a focirajongással sem, és az is téved, aki azt gondolja, hogy 21. századi vívmány a diktatúra és a sportok látványos egymásra tálálása. 1936, Berlin, ugyebár.

orbán(1).jpg

 

Én csak azt nem értem, hogy legalább ebben szokás sikeresnek lenni. Hitlernek a '30-as évek közepére nem volt páneurópér fanklubja, mégiscsak sikerült első helyen végezni az éremtáblázaton. Ha siker nincs, hát büntetés van: az észak-koreai focistákat például büntetőtáborokba zavarták, miután képtelenek voltak látványos csapást mérni a portugál válogatott labdarúgóiban megtestesülő kapitalizmusra. Szegények, elfelejtették, hogy a vezérnek mindig igaza van, óriási pech, hogy mindezt az ország első, teljesen élőben közvetített mérkőzésén.

 

Ehhez képest nálunk a sikert abban mérik, hogy hány mérkőzésen maradunk három kapott gól alatt (rúgott gólokat jobb ha elfelejtjük egy időre, tekintve, hogy legfeljebb a saját kapunkra tudunk komolyan vehető veszélyt jelenteni). A játékosoknak, akiknek ezt mind köszönhetjük nem hogy büntetéstől nem kell tartaniuk, ellenben még jutalmat is osztogatunk. Sok milliárd forintért stadionokat, például. Minden más, még a "látványsportág"-társakat is leköröző TAO pénzeket. Pénzt, paripát, fegyvert nem kímélve felhúzunk a semmiből, a semmi közepén egy első osztályú (haha, nem is értem hogy tudják ezt a szó kapcsolatot a magyar labdarúgással egy bejegyzésben említeni) futball csapatot, hozzá egy akkora stadiont, hogy budapesti lakásom erkélyéről látni (pedig az északkeletre néz).

 

Szóval valaki magyarázza már el, mi folyik itt. Átmegy rajtunk a román úthenger, a hollandok ellen jobb lett volna, ha ki sem megyünk a pályára. Ehhez képest megszámolatlanul ömlik a pénz ebbe a fekete lyukba. Ha arra a néhány ezer ultrára gondolok, akik még eljárnak magyar meccsre - perkopf a világ legdrágábban megvásárolt szavazatai lesznek ebből, Viktorom.

 

Színtiszta a facebookon, tessék csak tessék. Gólok helyett lájkok, de a névtelen adományoknak is örülünk. Jó hír, hogy a vecsési számlagyárunkból a pénzükért cserébe jó minőségű, adóügyi bizonylattal tudunk szolgálni.

Címkék:orbán fidesz stadion magyar foci 157 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://szintiszta.blog.hu/api/trackback/id/tr1005563813

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lesz-e futball huliganizmus nélkül? 2013.10.12. 15:59:40

Állítólag folyamatosan fejlődik a futballunk - jóllehet én egyelőre ezt nem érzékelem. Épülnek az új stadionok, amit a szurkolók nyilvánvalóan nagy örömmel fogadnak, de sokak mindezt értelmetlen, sőt egyenesen pazarló beruházásnak vélik. A szakértők sz...

Trackback: Nagy pénz, kis foci 2013.10.12. 11:30:41

Pedig drága megboldogult Puskás Öcsi nem így vélekedett. Sajnos tényleg úgy tűnik, hogy nem volt igaza. A magam részéről nem vagyok egy fanatikus futballrajongó, de azért ha úgy van, akkor szívesen megnézek egy-egy jobbnak ígérkező meccset, legyen az ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

☉ ☾ 2013.10.12. 13:43:00

A stadionokat (is) a fidSS közeli cégek építik, dupla, tripla áron. Ebből aztán a maffia kiemeli a pénzét.

Szó sincs itt sportról uraim.

KÖZGÉP

qwasder 2013.10.12. 13:43:25

Alaptörvénybe, hogy nyert a turulcsapat!

is 2013.10.12. 13:43:50

@­DezInf: ezt már hallottuk 1978-ban is. azóta felnőtt 4 focistageneráció, és mindig is jóval az átlag felett keresett minden magyar focista, aki két egyemeset tudott a labdába rúgni. 4 generáció alatt nem lett belőle semmi.

@poszt: 1936, Berlin? 1950-53, Budapest, Rákosi Mátyás. De még neki is jobban ment ez, mint Orbánnak.

@apanna: "De ki nem szarja le mindezt, ha a gyerekeink élvezik a játékot, "

Hát a ti gyerkeitek, a ti pályátokon, a ti akadémiátokon biztosan. A többit meg leszarjátok, ezt eddig is tudtuk. Meg egyébként is: ha foci van, akkor szart sem érdekel, hogy közben legatyásodik az ország, elszegényedünk, sehova sem tartunk, leszakadunk, és lassan a románok fognak rajtunk sajnálkozni. Csak stadion legyen, száz meg ezer, ugye. Nem neked írták véletlenül ezt a posztot? Ja, de igen, dehát neked ennyit sikerült ebből megfejteni, hogy savanyú a szőlő. Az 1-8 másnapján másnak savanyú a szőlő. Khm.

is 2013.10.12. 13:46:21

@apanna: "A gyerekeim jelene, jövője annál inkább. "

Akkor semmiképp ne menjenek a magyar foci közelébe. És legyél ott az első sorban, amikor majd tüntetés lesz a focistadionok ellen.

qwasder 2013.10.12. 13:46:44

A feltett kérdésre (fekete lyuk) az a válasz, hogy onnan könnyebb lopni...

qwasder 2013.10.12. 13:47:58

Szerintem ne etessétek a trollt. Aki ezek után még magasztalja a csuti játszóterét, az pártmegbízott.

☉ ☾ 2013.10.12. 13:48:47

A stadionokat (is) a fidSS közeli cégek építik, dupla, tripla áron. Ebből aztán a maffia kiemeli a pénzét.

Szó sincs itt sportról uraim.

KÖZGÉP

is 2013.10.12. 13:49:59

@apanna: a TAO program meg nem közpénzek átcsorgatása, ugye. és érdekes módon az összes TAO pénzből hirtelen majdnem mindenkinek az jutott eszébe, hogy a felcsúti stadionra kellene adnia, akár az ország másik részéből is. aham, biztosan magától is így tenne mindenki. a 30% önrészt meg nem további állami támogatásból rakták össze, véletlenül sem.

jó, hát tolni kell a kommentet a pénzért, de azért ennyire hülyén mégsem kellene.

☉ ☾ 2013.10.12. 13:50:47

A stadionokat (is) a fidSS közeli cégek építik, dupla, tripla áron. Ebből aztán a maffia kiemeli a pénzét.

Szó sincs itt sportról uraim.

KÖZGÉP

huttinger 2013.10.12. 13:53:01

@­DezInf:
Nevettségesek a magyarázataid. Mond már el,hogy a tegnap pályára lépők közül hányan fociznak idehaza? Ezért nagy blamázs a tegnapi meccs! Mert ha csak hazai klubbokban futkározók égtek volna így be....

gipsz.jakab 2013.10.12. 13:53:07

át kel álni az UNORTODOX focira !

az nyer aki több gólt kap...
meg ijjesmi...

☉ ☾ 2013.10.12. 13:53:28

A stadionokat (is) a fidSS közeli cégek építik, dupla, tripla áron. Ebből aztán a maffia kiemeli a pénzét.

Szó sincs itt sportról uraim.

KÖZGÉP

gipsz.jakab 2013.10.12. 13:58:16

ok kétfélidő 8:1, deeee
legalább a mecs után a harmadik félidőben megvertük ezt a
zsidó-imf-eu holland narancsmafiát ?

Poszt Olok001 2013.10.12. 13:58:56

@apanna: "@Hubert József: Nem érdekel a te pártközpontod, és a politika sem. A gyerekeim jelene, jövője annál inkább."

a ygerekeid jelene es jövöje miatt erthetö, h penzert hülyesegeket probälsz vedeni, de a gyerekeid jövöjet nem szolgälja 4-5-6 uj stadion az elkövetkezö 4-5 evben. Amennyiben megis igy gondolod, akkor reszvetem a csalädodnak.

"Nem vagyok a lóti futid, rajta. Nézz utána."

"...Egyre nagyobb léptékben nő a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) vagyona. Az Orbán Viktor által 2006-ban alapított, a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány által működtetett és éppen a miniszterelnök felesége magánbirtokai mellett épülő intézmény az atlatszo.hu kutatásai szerint májusban hat hektár újabb földterülettel gyarapodott: ezúttal az épülő stadion és az azt övező sportpályák földterületeit vásárolta meg, amit korábban a tulajdonosoktól 50 évre használatba kapott. Ennek egy részét az önkormányzattól szerezte meg, egy másik részét pedig az állami földbérleti pályázatok egyik helyi nyertesétől, Flier Tamástól, az Akadémia támogatójától..." ertem...földpälyäzat nyertese ätadja a területet.. Hmmm..magyarul ällamtol kapott területet ätad viktätor ältal alapitott "cegnek". Ez akkor jol ertem, hogy ällami költsegen ment??
Ki epiti a stadiont? Jaaa... a polgärmester cege, amelyik zsirosra keresi magät rajta, illetve miota a fityesz van, azota rengeteg földet szerzett.

"Mészáros Lőrinc az akadémiáért felelős alapítvány elnökeként a stadionépítés megrendelője, tehát ő adott megbízatást a Mészáros és Mészáros Kft.-nek, azaz a saját cégének, hogy építse meg a létesítményt...Az akadémia lelkes támogatói közt olyan nevek szerepelnek, mint az OTP, a MOL vagy a CBA... " Häny szäzaleka is van a MOL-ban az ällamnak? Jeeee...akkor talän erthetö,h miert tämogat egy penznyelöt. OTP..akkoriban meg ugye a ket vezir nagy puszipajtäsok voltak, erthetö a tämogatäs. A CBA tulajai ugyancsak nagy fidesz fanok...
Nem akarok melyebbre menni, de talän (ha hajlando vagy nem csak munkaköri baromsägokat figyelembe venni), te is lätod,h ez a szepen magänvagyonba ätjätszott ällami penzek esete. Persze kicsit akarni is kell gondolkodni. Ennyit a nagy nulla ällami penzröl. Persze szerintetek ez sem jelent semmit. Butasäg fäjna tudnätok sikitani.

2013.10.12. 13:59:00

@röf:

"Mivel utáljátok Orbánt, ezért utáljátok azt is, amit Orbán kedvel."

Igazad van.
Jajj, de mégsem.
Feltételezvén, hogy Orbán hetero, esetleg a csajokat azért kedvelhetjük mi is?
Szerintem legközelebb a Siriuson landolj, ha logikai bakugrásra készülsz te észlény......

l_andras 2013.10.12. 13:59:19

@­DezInf: Hello! Éltem Dublinban, a magyar focit, az övékéhez lehetne hasonlítani - bár ők kijutottak a VB-re 2002-ben, mi meg ugye.....
Tudod mi van ott? Egy nagy stadion, a nemzeti, oszt kész. Az ottani NB1-es Saint Patrick pályája úgy néz ki, mint az Ikarusé vagy a Csepelé...! A csapatot a helyi közösség, a szurkolók, a helyi vállalkozók (a fiam rúgta a bőrt ott ifiben) támogatják, meg nyilván van egy-két nagyobb szponzor is. A Bohemians pályája kisebb mint a Fradié. Viszont. Van egy csomó focipálya ingyen ahova a srácok mehetnek bőrt rúgni. (Van pénzért is - műfüves, ha valaki jobb körülmények közt akar a hobbijának hódolni) Igaz ott a fele válogatott a Premier Ligában játszik egy tengerrel odább, de nem azért, mert olcsóbban tudnak áthajózás közben - edzésre menet - berúgni, hanem mert megütik a szintet. Kell sok stadion a sikerhez? Nem kell. Szakértelem kellene és alázat a futballistáktól. Röhej, hogy amikor a Matthaus idejött edzőnek, azzal szembesült, hogy a magyar válogatott edzését az alapoktól kell kezdeni, mert mind az alap technika, mind az erőnlét hiányzik. Ahogy elnézem, itt még mindig van mit pótolni (labdakezelés, helyezkedés még mindig egy nagy nulla, leveszi a labdát az meg öt méterre pattan tőle - szánalmas) Persze, matematikailag megvan az a "tudás", az NB1-hez meg az aránytalanul magas fizetéshez elég, nemzetközi szerepléshez meg édeskevés. Írta egy másik blogon egy szakiskolában tanító, hogy a fiatal 17 éves focireménységeink (akiknek a stadionokat építjük) már most többet keresnek mint ő és kiröhögik, ha tanítani akarja őket. Na sebaj, majd a 2016 EB, majd ott megmutatjuk. Ha mégsem akkor úgyis jön egy következő ígéret, amiben hinni lehet, csak nehogy dolgozni kelljen érte.

Rátóti Mutyikos 2013.10.12. 13:59:31

@apanna: mucika! azok a cegek az adojuk egy reszet ajanlottak fel az alcsuti taho stadionjara. erted?

keress ra: TAO, tarsasago ado. ez akkora kozpenz, mint a 8:1 oda.

☉ ☾ 2013.10.12. 14:01:00

A stadionokat (is) a fidSS közeli cégek építik, dupla, tripla áron. Ebből aztán a maffia kiemeli a pénzét.

Szó sincs itt sportról uraim.

KÖZGÉP

gipsz.jakab 2013.10.12. 14:01:38

@MikeBoy:
"Mivel utáljátok Orbánt, ezért utáljátok azt is, amit Orbán kedvel."

ezt gondojjuk tovább
én utálom a hitványságot a gerinctelenséget és az alkalmatlanságot
utálom ha hozzánemértő csicska had miatt kikap a nemzeti válogatottam...

akkor orbán ezt mind szereti ?

HAZAÁRULÓK vagytok mindketten akkor...

sieddie 2013.10.12. 14:01:45

@Dexter007: Részben igazad van részben nincs.Tehetség az adottság.Hiába lenne a gyerek modern kor Mozartja ha nincs zongora, ha nincs zongora tanárja.Én azt látom, hogy igazságos az élet ezen területen is.Bayernnél 500 ember dolgozik azon,hogy a meccs napjára megfelelő emberek, megfelelő állapotban (lelki és fizikai) kerüljenek.Naponta 8 órával számolva 4000 munkaóra megy el.Egy magyar klub jó ha ötven emberrel dolgozik 8 emberrel számolva napi négyszáz munkaóra.Akkor ki dolgozik többet a sikerért Bayern vagy egy magyar klub?Véletlenek nincsenek.323 milliós büdzséjük 11,1 millió volt profitjuk amiből 5,5-et kifizettek a részvényeseknek.Hasztalan pénzkidobás lenne?Nem mert részvényesek is jól jártak nézők is mert jó meccseket láttak, 500 embernek munkát adnak.És ha már tehetség nél járunk egy Gera mire vitte volna ha német képzést kap, vagy egy Illés Béla mire vinné CR7 itt.A mai labdarugásban kevés az, hogy jólkavarok grundon lasztival,Puskás idejében elég volt ma már nem.Egy nemzetközi szintű játékost fel kell építeni.Megszabni mit egyen. nézni a terhelhetőségét (rendszeres orvosi vizsgálat vér analízis,enzim funkciók stb.), étkezését,hogy fizikai fejlődsét maximalizálni tudjad statisztikát vezetni (edzésekről-meccsekről jó passzok,pár harcok,szerelések,elfutások,ki nem kényszerített hibák,eladott labdák), ezek javítására egyéni edzésprogram stb-stb.Erre emberek,stábok kellenek.Ettől profi egy klub,hogy ezek meg vannak nem attól,hogy elnevezzük magunkat profinak.Tehetség bebőrőzi megye 1 ben is a védelmet, de profit nem fogja tudni, mert fizikálisan elmarad tőlük, az előbb leírtak miatt (nem volt egyéni edzésterve, nem hoztáki belőle fizikai maximumot,nem tudja,hogy kell felépíteni egy tiki-taka támadást)Hollandiában miért fejlődik egy játékos, magyarországon miért nem tudunk felfutattni egy játékost?
Ha minőséget akarsz meg kell fizetni.Német-alpokban saskő kilátóhoz busz visz fel 4 km-es út 8000 ft-nak megfelelő euroért.Igen, de nem áll senki a buszon (vezetik a létszámot és nem engendek fel több embert mint amennyi ülőhely van) 15 percenként járnak és 2 évnél nem idősebb a busz.

☉ ☾ 2013.10.12. 14:03:11

A stadionokat (is) a fidSS közeli cégek építik, dupla, tripla áron. Ebből aztán a maffia kiemeli a pénzét.

Szó sincs itt sportról uraim.

KÖZGÉP

no_successful2 2013.10.12. 14:03:56

Kellemetlen volt nézni a tegnapi leégést, de nem szabad elfelejteni, hogy a csapat jól kezdett a csoportjában.
Senki nem várta, hogy tönkre alázzuk a hollandokat. De állítom, ennyire azért nem vagyunk rosszak. Én amit láttam, (már a románok ellen is) az a teljes pszichikai csőd. Fejben nem voltak ott. Mintha valami önmegvalósító jóslat dolgozott volna a játékosok fejében, (úgyis elbukjuk.)Így aztán a védelem is szinte destruktívan működött. Szerintem ha összeálltunk volna a haverjaimmal néhány gólt mi is bevittünk volna. És ebben a pszichikai mélyrepülésben a szövetségi kapitány a felelős. Az ő dolga lenne motiválni a játékosokat.

De azt mondja meg valaki, mi köze ennek a vereségnek OV-hez ? Ez hosszú évtizedek problémája, a magyar futballtársadalom alapjait is érinti.

Ha most elkezdik fejleszteni az utánpótlást, és rendesen, eredmény arányosan fizetik az utánpótlásedzőket, és megfelelő forrásokat biztosítanak ehhez, hogy a gyerekek érezzék, hogy ebben komoly lehetőség van, és érezzék, hogy csak a tehetség számít. (Mert jelenleg az utánpótlás nevelésben ez nagyon kevés helyen van így. Hallottam olyanról, hogy I. osztálybeli klubnál havi 100,000 az edző zsebébe, és a kölyök játszhat, .).
Szóval ha rendes profi mederbe tereljük az utánpótlás nevelést, akkor is legalább 10 15 év míg ennek eredménye látszódik. Ehhez azonban katartikus változások kellenek. Egy rothadt gyümölcsből soha nem lesz friss áru. El kell dobni, és megvárni a friss termést.

tom28 2013.10.12. 14:04:15

Kell stadion, mert láttam amerikában, hogy árvíz után rentgeteg korházi ágy belefér. Ha a betegektől és családtagoktól is kérünk belépőt akkor pedig teljesen nyereséges. Ide lehetne küldeni a 2006-os focidrukker bérenceket is csak most MTV ostrom meg gyújtogatás helyett szurkolhatnának, hogy melyik kemping ágyon halnak meg hamarabb...gyógyszer és orvos nélkül

☉ ☾ 2013.10.12. 14:05:57

@no_successful2: te nem számítasz, mert szerencsétlen fideszes vagy.

gipsz.jakab 2013.10.12. 14:06:01

@no_successful2: orbán csicskája egervári...

sőtt...
az összes hitvány gerinctelen "sportszakértő" siserehad azért szájja meg a focit, mert az állami támogatás milliárdjai csábítyák oda...

miért gondolod hogy ez az álami foci valamiben is küölönb lesz mint a MÁV vagy a BKV ?

☉ ☾ 2013.10.12. 14:06:30

A stadionokat (is) a fidSS közeli cégek építik, dupla, tripla áron. Ebből aztán a maffia kiemeli a pénzét.

Szó sincs itt sportról uraim.

KÖZGÉP

gipsz.jakab 2013.10.12. 14:07:45

@MikeBoy: ne hidd

neked írtam... én fideszgyíkokal nem beszélek
bűnözőkkel nincs sok dolgom...

gipsz.jakab 2013.10.12. 14:08:17

@MikeBoy: vagyis nem rád vonatkozik hanem a "vitapartnered"re

☉ ☾ 2013.10.12. 14:08:34

A stadionokat (is) a fidSS közeli cégek építik, dupla, tripla áron. Ebből aztán a maffia kiemeli a pénzét.

Szó sincs itt sportról uraim.

KÖZGÉP

2013.10.12. 14:09:19

@no_successful2:

"De azt mondja meg valaki, mi köze ennek a vereségnek OV-hez ? Ez hosszú évtizedek problémája, a magyar futballtársadalom alapjait is érinti."

OV-nak semmi!
Csak fölöslegesen nyomja a pénzt a fociba a stadionokba, mint azt az 1:8 is mutatja. De ez csak hab a tortán.

Jó lenne, ha végre ez megváltozna ez, mert nagyon fogy a türelem, de ami még rosszabb a pénz is.....

2013.10.12. 14:10:00

@gipsz.jakab:

Most akkor mellément vagy sem? :)))

☉ ☾ 2013.10.12. 14:10:48

A stadionokat (is) a fidSS közeli cégek építik, dupla, tripla áron. Ebből aztán a maffia kiemeli a pénzét.

Szó sincs itt sportról uraim.

KÖZGÉP

gipsz.jakab 2013.10.12. 14:12:21

@MikeBoy: neked írtam de a hitvány rohat fidesznyikre vonatkozik...

nem klikkelek fidesznyikre nehogy bekoszojjam az egérkurzoromat...

2013.10.12. 14:14:01

@gipsz.jakab:

Ok, átadjam az üzenetet neki? ;)

☉ ☾ 2013.10.12. 14:16:04

A stadionokat (is) a fidSS közeli cégek építik, dupla, tripla áron. Ebből aztán a maffia kiemeli a pénzét.

Szó sincs itt sportról uraim.

KÖZGÉP

gipsz.jakab 2013.10.12. 14:21:56

@MikeBoy: lexarom...

felelsleges... agyatlan HAZAÁRULÓ szerintem...

ez a sommás véleméynem minden fidesznyik savazóról..

no_successful2 2013.10.12. 14:24:22

@MikeBoy:
"OV-nak semmi!
Csak fölöslegesen nyomja a pénzt a fociba a stadionokba, mint azt az 1:8 is mutatja. De ez csak hab a tortán.

Jó lenne, ha végre ez megváltozna ez, mert nagyon fogy a türelem, de ami még rosszabb a pénz is..... "

Azokban a stadionokban nem csak focizni lehet majd, a pénz meg az elvtársaid kormányzása idején fogyott igazán pl. síkságon épített alagutakra.

gipsz.jakab 2013.10.12. 14:26:19

@MikeBoy: "Azokban a stadionokban nem csak focizni lehet majd"

:))))

igaz, nemcsak...

sokan láthattyák majd a nyilvános AKASZTÁSOKAT !

☉ ☾ 2013.10.12. 14:26:39

A stadionokat (is) a fidSS közeli cégek építik, dupla, tripla áron. Ebből aztán a maffia kiemeli a pénzét.

Szó sincs itt sportról uraim.

KÖZGÉP

2013.10.12. 14:30:28

@no_successful2:

"a pénz meg az elvtársaid kormányzása idején..."

Ilyenkor ugye nem baj, ha elküldelek melegebb éghajlatokra?
Azt se tudod, ki vagyok, inkább ne okoskodj ezen a téren!

"Azokban a stadionokban nem csak focizni lehet majd"

Nocsak? Ezért építjük őket,mert "nem csak focizni lehet bennük".
Ekkora érv előtt meg kell hajolni, ha több 10 milliárd Ft nagyságrendről van szó....

☉ ☾ 2013.10.12. 14:30:54

A stadionokat (is) a fidSS közeli cégek építik, dupla, tripla áron. Ebből aztán a maffia kiemeli a pénzét.

Szó sincs itt sportról uraim.

KÖZGÉP

sieddie 2013.10.12. 14:31:00

@l_andras: St.Patrick és Bohemians milyen nemzetközi sikereket ért el?Ha nem kell stadion a sikerhez, akkor miért mennek premier league-be, aholstadionok vannak?Miért kell, hogy felét adják a válogatottnak premier league szereplők?Miért van legtöbb BL,Bek trófeát nyerő real madridnak nagy stadionja, hisz nem kell hozzá...Vagy Milan vagy Inter vagy Juve,Manu-nak?És ezek furcsa mód nemzetközi szinten sikeresek...

no_successful2 2013.10.12. 14:32:12

@gipsz.jakab:
"orbán csicskája egervári...

sőtt...
az összes hitvány gerinctelen "sportszakértő" siserehad azért szájja meg a focit, mert az állami támogatás milliárdjai csábítyák oda...

miért gondolod hogy ez az álami foci valamiben is küölönb lesz mint a MÁV vagy a BKV ? "

Bakker a helyesírásod valami katasztrófa.

Egyébként rátérve az írásod tartalmára, nem olvastad el figyelmesen, amit írtam. A rothadt gyümölcsöt szerintem is ki kell dobni. A bibi ott van, hogy olyan szponzorokat, lasszóval nem lehet fogni, akik most a magyar futballba fektetnének, pedig ahogy azt itt előttem is sokan leírták, a jó focihoz 3 dolog kell manapság, pénz pénz és pénz. Amit adhat az állam is, de csak akkor lehet ez a dotáció eredményes, ha eredményekhez van kötve.

jpmjpm 2013.10.12. 14:35:59

@­DezInf: itt a stadionokra költött rengeteg pénzről van szó.

barsled 2013.10.12. 14:36:13

@röf:
off:

"Jelenleg kik is vannak börtönben, vagy előzetesben?"

Kik? És miért?

És kik nincsnek a mostani mocskokért? És miért?
Ja, és ki a legfőbb ügyész?

On:
És légyszi, ugyan mondd már meg, hogy tényleg a legfontosabbak a stadionok? Hogy 2014-ben a központi költségvetés nagyberuházásainak 40 %-át a stadinokra kell költeni?
Ezt nem azért tartom marhaságnak, mert utálom O.V-t, hanem, mert tömény idiotizmus.
A stadionépítések NEM a sportot, különösen nem a gyerekek sportolását segítik, hanem csak az ebből élőket.
Őket meg kurvára. Mert rászorultak.

jpmjpm 2013.10.12. 14:39:30

@­DezInf: "A pénzt pedig azért költik focira, hogy legyen utánpótlás, és legyen esélyünk a Románok ellen."

a stadionépítések milyen összefüggésben vannak az utánpótlással?

no_successful2 2013.10.12. 14:44:01

@MikeBoy:
"a pénz meg az elvtársaid kormányzása idején..." fogyott.

Ha nem elvtársaid, akkor bocs a durva sértésért. Ez valóban erős egy kicsit, hogy azokkal összeboronáltalak.

monddazigazatmar 2013.10.12. 14:46:11

"130 milliárdot fordít a kormány saját forrásból 2014-ben nagyberuházásokra. Az összeg 40 százaléka stadionfejlesztésre megy el"
Az ugye 52 milliárd.
Egészségügyi kiadások 2013: 2000 Milliárd.

"Csak a stadionok épülnek."
Ja, tényleg épül 5, meg felújítanak hármat.

Ha előírják a napi tornaórát, akkor az azért baj, mert nincs tornaterem. Először építsen az orbán tornatermet, utána futtassa a gyerekeket. Ha stadiont építenek, akkor az azért szar, mert először legyenek világklasszis játékosok a grundon, aztán majd lesz stadion. Hol itt a logika?

A kajakosnak kajak kell, az autóversenyzőnek autó, a focisták menjenek a grundra, aztán majd ha világbajnokok lesznek akkor jó. Az senkit nem zavar, hogy minden sport mennyit fejlődött, hogy amivel régen olimpiát nyertek az ma már egy megyei bajnokságra sem elég?

2013.10.12. 14:47:40

@no_successful2:

Nem is kicsit, de spongyát rá.
Egyszerűen sokan itt nem szeretjük az ablakon kiszórt pénzt és a korrupciót.
Márpedig ez a stadionok sztori nem szól a hatékony pénzköltésről.

2013.10.12. 14:50:22

@monddazigazatmar:

"Hol itt a logika?"

Ott, hogy a világklasszis játékosokhoz nem szükséges és elégséges feltétel a stadion.
A tornaórához viszont a tornaterem (vagy nevezzük megfelelő környezetnek) nagyjából igen.

monddazigazatmar 2013.10.12. 14:54:26

@MikeBoy: Nem szükséges és elégséges feltétel a stadion? Na ne bassz... Akkor mi kell? Rongylabda, meg grund ugye? Mint ahogy Messi ugye?

l_andras 2013.10.12. 14:56:13

@sieddie: Látom átment a lényeg.
A válogatott kapcsán mondtam, hogy egy csomó minden mást kellene megváltoztatni az itthoni foci kapcsán, az hogy még több pénzt fektessünk a közösből a - tudásukhoz képest már most túlfizetett - labdarúgásba, pont azt erősíti meg ami miatt a béka segge alatt van. Debrecen saját stadiont akar, csinálja azt amit a Liverpool, szerezze meg rá a pénzt, ők sem az államtól kapták ajándékba puszira. Ha csak egy kicsi pályára van pénz, akkor csak akkora méretűt kell építeni. Tegyék rendbe végre a Stadiont, hogyha kijut valamelyik csapat egy nemzetközi tornára, tudjon játszani megfelelő pályán. Aztán 20-30 év múlva amikor nemzetközileg valóban egy tartósan erős csapat lesz, folyamatosan az élvonalban, nagy szponzorokkal a háta mögött, akkor megépítheti az ahhoz méltó stadionját a saját pénzéből.
Amíg nem ilyen professzionális a hozzáállás, addig nem is lesz itt magas szintű futball. Minek emelje meg a lábát, ha az a sült kacsa, így is, úgy is a szájába repül?

2013.10.12. 14:59:35

@monddazigazatmar:

Ha szerinte ELÉGSÉGES feltétel a stadion, nem tudom, min vitatkozhatnánk...

monddazigazatmar 2013.10.12. 15:01:09

@MikeBoy: Szerinted hol kéne focizniuk? Grundon? Öltöző sem kell? Nézők sem? Semmi? Hogy?

2013.10.12. 15:06:53

@monddazigazatmar:

Nehéz elhinni, hogy valóban azt képzeled, hogy új stadionok kellenek az utánpótlás kinevezéséhez.
És ha ez megvan, akkor minden rendben lesz.

becike4 2013.10.12. 15:12:27

@röf: Akkor talán tornatermeket kéne építeni,nem 1000 nézőnek 20000-es stadionokat.

monddazigazatmar 2013.10.12. 15:12:54

@MikeBoy: Nem, csak attól, mert épitenek stadiont nyilván nem lesz rendben semmi.
Viszont az elmúlt 50 évben nem épitettek semmit. A puskás életveszélyes volt már 10 éve is. Most ráköltenek 50 milliárdot, erre attól hangos a net, hogy csak a stadionok épülnek.
Hogy akar valaki komoly csapatokat csinálni, ha nincsenek meg a feltételei? Nézd meg a barca mit csinált a Messivel. 8 éves kora óta.

becike4 2013.10.12. 15:14:45

Én voltam meccsen a lebontás előtt álló fatribünös Fradi pályán.Még az Üllői úti fákon is lógtak az emberek.Nincs játék,nincs néző,hiába a csili-vili stadion.

2013.10.12. 15:14:55

@monddazigazatmar:

Tedd már meg, hogy összefoglalod a stadionokra költött pénzeket és nem csak egyetlent emelsz ki ezekből.
Köszi!

monddazigazatmar 2013.10.12. 15:15:30

@becike4: A debreceni 20ezres.
ilyen volt, nem? www.magyarfutball.hu/hu/stadion/91
Erre nem fért rá a lebontás szerinted?

nu pagagyí 2013.10.12. 15:15:53

Nálunk a szponzorok úgy adnak pénzt, hogy nem érdekli őket a teljesítmény. Azért adnak, mert az a soronkövetkező mutyi feltétele.
A tulajdonosok pénzmosásra használják a klubot, vagy tippmixre. Most hogy dől a közpénz, hirtelen pártcsinivnyikok kerültek vezető pozíciókba a klubokban, így fizették ki őket. Akik szeretik a focit és értenek is hozzá, nincs pénzük, nem szólhatnak bele érdemben a dolgokba.
Ahol a legnagyobb a szakértelem, ott a legkevesebb a pénz, lásd MTK.

digiteye 2013.10.12. 15:16:14

@no_successful2: te egy mekkora sötét barom vagy.
Tudod, nem csupán az OrsósOrbán miatt egy fos az az ország, ahol élsz, hanem miattad is.
Egyvalamit azonban el kell ismerni: a névválasztásod kiváló. Igazi magyar választás. Veszed, hogy mennyire találó mindannyiótokra?

Ne tévesszen meg, hogy választékosan tudlak elküldeni a halál faszára, ez nem azért van, mert valami büszkemagyar izé vagyok, mint te. Valójában ég a pofám nap mint nap, amikor valaki rámkérdez, hogy magyar vagyok-e. Nem valami hip dolog ez. Saját magam miatt vagyok igényes annyira, hogyha egyszer szegény apám elkúrta és 56-ban ott maradt - emiatt beleszülettem ebbe a nyelvbe - akkor nyelvtanilag helyesen és választékosan küldelek el a tarka picsába. Ebben akár a virtigli magyar Bayert is lekörözöm nyolc nullra.

Nincs annyi Bíró golyóstoll és büvös kocka, ami ellensúlyozná azt a fost, amit eddig összeraktatok a Balkán medencében.
Több volt a csapatban, mi? Mert te láttad. Ja. Lehetett volna 12 is 8 helyett.
Azt magyarázd el bucibugyi, hogy mi a bánatos lófasz tart vissza benneteket attól, hogy ezt a pszichopata barom pocakos kis törpét leállítsátok a nevetséges stadionosdijáról meg egyáltalán mindenröl és nekiálljatok rendet rakni Fosland földjén? Ha már annyira szerettek ott lenni.

Megmondom, ne kínlódj.

Ti így szeretitek ezt az egészet. Nem kell teljesítmény, tanulás és képesség, elég ha jó lukba nyaltok és visszatoltok a pénzböl, ami leesik.
Ezt szeretitek ti. A langyi középszert, ahol egy központi apu megmondja a tutit mindenröl, nektek gondolkodni se kell.
A sok bunkó focistának meg focizni nem kell tudnia.
A kapitánynak se. Mert Orbánapu majd megmondja.
Ha meg szopás van, akkor gyorsan el lehet magyarázni, hogy libafos volt a füben, meg ez is az elmúltnyócév miatt van.
Utoljára akkor volt foci, mikor Nyilasi Tibi még nagypályán focizott. Akkor is voltak gondok, de VB-n voltunk.
Most hol vagytok?
Hol az ipar?
Hol a mezögazdaság?
Hol a foci?

De ha azt kérdezem, hogy nevenincs senkik (Simicska, Csányi, Várszegi) hol vannak most, azt látod, ugye?
Na ez a te országod. Meg a nyócnull. Élvezz ribanc.

monddazigazatmar 2013.10.12. 15:19:15

@MikeBoy: 2014: 52 milliárd. 130 nak a 40%a
hvg.hu
hvg.hu/gazdasag/20131001_Tiz_forintbol_negy_megy_stadionra

dr. trafik nomac 2013.10.12. 15:23:10

@­DezInf: "AZ más kérdés, hogy akarjuk-e hogy 20 év múlva legyen esélyünk a Románok ellen, "

Kicsit tulzol szerintem, vagy a akkor a profi futbalsitak atlageletkora 40 ev ?!
- egy liberalbolsevik, berkommentelo -

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2013.10.12. 15:24:03

@röf: a falu szélén focizó gyerekeknek tényleg nagy stadiont kell építeni, az az első és legfontosabb

gabest1 2013.10.12. 15:24:11

Én tegnap nagyon jól szórakoztam, szerintem megéri a focira költeni.

monddazigazatmar 2013.10.12. 15:24:18

@digiteye: "akkor nyelvtanilag helyesen és választékosan küldelek el a tarka picsába. "
"Nem valami hip dolog ez. "

Gratulálok, te nagyon elit. Milyen az a hip dolog, mesélj.

Kandabula 2013.10.12. 15:29:14

Ez az egész stadionépítési őrület olyasmi, mint mikor a lökött lottónyertes sörre költi a pénzét.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2013.10.12. 15:29:45

nem az a baj, hogy kikaptunk a hollandoktól, el kell fogadni, hogy itt tart a csapat, ennyit tud, és ehhez mérten kéne célokat kitűzni

szerintem magyarországon túl sok profi csapat van, így minden kétballábasnak is jut játéklehetőség, nem az van, mint más országokban, ha béna vagy nem játszol, mert a posztodra van tíz másik

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2013.10.12. 15:30:34

@Kandabula: amiről kiderül, hogy fake

jó hasonlítási alap

becike4 2013.10.12. 15:39:32

@monddazigazatmar: De.Ráfér.Építeni nem kéne újat.Jobb lesz a foci.Nem.Lesz elképzelés a játékban?Nem.Le tudnak venni egy labdát futtában?Nem.Akkor mi a bánatos fasznak szórni a pénzt?Meg vagyunk magyar óriás műlesikló világbajnok nélkül?Igen.Miért pont ez a nézhetetlen szar magyar foci hiányzik?

sieddie 2013.10.12. 15:56:47

@l_andras: Látom egyetértünk, hogy magasabb szintű focihoz több pénz kell "nagy szponzorokkal" a háta mögött akkor építsen stadiont.Stadion munkát az építőiparnak és nem csak a nagy vállakozónak, hanem a melósoknak is.Felcsúti akasztói stadion pénz kidobás, de egy debreceni már nem hiszem.Vonzáskörzettel együtt kb 400 ezer fő debrecen ezért szerintem nem butaság odaépíteni.Lehetne multifunkciósan is üzemeltetni koncertek rendezvényekre kiadni, arról nem beszélve hogy lehetne "szomszédos" Nyíregyházának is ez a stadionja (lsd inter és milán, roma lazio).Miért kell minden csapatnak külön stadion olcsóbb fenntartani több jut játékosokra.
Túl lennének fizetve a játékosok?Nem hiszem ennyi fizetésért ennyi tudás jár.Gondolj bele, Gareth Bale annyit keres ,mint amennyi a loki büdzséje.Sajnos ennyire irreális fizetések vannak a top csapatoknál.Mert hiába akarok én jobb teljesítményt a fiuktól, ennyi pénzért csak ilyen tudásúak vannak.Ha pedig csinálnak egy jó szezont (nemzetközi szinten) elviszik a nagyok.Kivásárolni se gond nekik (több száz millió eurót költenek játékosok vásárlására illetve 10szeres fizetést megadni sem lásd bale)Tottenham sem tudta megtartani és egy magyar klub anyagi helyzete fényévekre van egy angoltól.Profijaink értsd válogatott nagy része, húzóemberei, mind külföldön játszik, ezért mondom,hogy ennyi pénz erre színvonalra elég.Ha megvonjuk ilyen sem lesz és mivel nemzetközi szinten vicc fizetést kapnak milyen jogon várjuk el,hogy nemzetközi szinten futballozon.Nem igazságtalan ez egy kicsit?Vagy egy kicsit másképp: fizetek 100 milliót egy középpályásnak akkor választhatok ezer közül, ha 1 milliót akkor választhatok 50 közül, ezért kell megfelelő méretű büdzsé.

Sokan írják jobb lenn az egészségügybe rakni.Hát odateszi a kormány, hisz aktív sportolással nő az egészségben eltöltött évek száma, várható életkor.Egy betegséget megelőzni sokkal olcsóbb mint kezelni, hisz beteg ember nem tud dolgozni,hogy meggyógyítsák épületre van szükség,drága műszerekre,orvosságra stb stb.

Abban igazad van,hogy az állam úgy dobál ki milliárdokat,hogy nem vár el semmmi teljesítményt és másik nagy rákfenéje ez a dolognak, igazi tulajdonosa nincs a kluboknak.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2013.10.12. 15:57:19

@becike4: a következő az lesz, építünk hegyet is, film úgy is van hozzá

2013.10.12. 16:06:52

Drága Minisztelnök úr ! Nem lehetne egy kicsiny kis apró borsodi falucskának stadiont épiteni ? Visszaadnánk mi is 20 %-ot. Igaz a faluban már nem sokan laknak, akik itt maradtak, azok öregek, betegek és szegények. De jól jönne ide nekünk egy stadion.
Igaz, focicsapatunk és focink az nincs, mint az államnak sem , de beszélni mi is tudunk, nagyokat mondani is és az erőlködéstől néha büdösöket durrogtatni. Mint az országnak, a focicsapatnak , így nekünk is csak ennyi esélyünk van.Durrogtatunk.

Igaz, mi a stadionban, nem műanyagszékeket hanem faülőkét kérünk, amit télen majd el tudunk égetni a kályhába, ha fázunk. Tavasszal meg majd a polgármesteri hivatal--nem a polgárjenő--pótoltatná. Legalább nem mondhatnák reánk, hogy ellopjuk az állam vagyonát, mint ahogyan önökre mondják és a volt elődjeikre, akik 1989-től a mi pénzünkből élnek, és jól élnek a semmittevésből.

De tudnánk benne lovakat, teheneket legeltetni, kacsát, libát és tyúkot kihajtani, csipegetni. Hogy ne kelljen füvet nyiratni, hoznánk a Zsuzsa néni alapitványából,kecskét, birkát is. De ha nincs az sem baj, majd a disznót ott legeltetjük és nem kell utána majd rohangálni a falu határában, mert az új földesurak, haragszanak ha valaki az új birtokon átmegy vagy legeltet. Ez lopás.
De amikor ő lopta el a falu focipályáját, az nem lopás volt, azt ugy mondták hogy kárpótolják, mert soha nem volt semmije, de nyalni azt tudott.

Ha esetleg volna rá pénz--mert az ország sokkal jobban teljesit--akkor kérjük, hogy a focipálya mellé még tessék épiteni egy halastavat, egy csónakázótavat, egy lángossütőt, és egy sörözőt is. Megköszönnénk ha mindezek mellé még épitene egy trafikot, mert cigink sincs már.
Bár mint írtam , focizni már nem tudunk, mint ahogy a csapat, a nemzeti 11 sem és őn sem. De higyje el, kiabálni és szurkolni még tudunk, és szurkoluk is.
De jól tudjuk, hogy mi nem vagyunk benne a bértapsolók és a kézcsókolók táborába, igy nekünk járni jár, csak nem jut, mert az ország helyzete....
Akkor tessék már mondani, hogy ha az iskolásoknak könyvekre nem jut, nincs miből tanulniuk, akkor hogyan van pénz a haveroknak ? Ők miért is kapnak stadiont ?
Ha az eü-ben lassan csak boncorvos marad, hogyan is akar gyógyitani "Ócska" ?

Azért remélem nem sértődik meg kend, és ha nincs stadion--mert nem vagyunk csókósok--nincs baj.Tudomásul vesszük hogy a mi stadionunk árát, ellopták !

MayerJoe 2013.10.12. 16:07:25

Milliárdok a focira, miközben az embereknek nincs mit az asztalra tenni, úthálozat olyan mint a pannonia sajt vagy a mogyorós csoki, egészségügy csoda hogy van még...

Foci és válogatottság: a labda kerek és megkell tanítani a labdakezelést és a passzolást ami hátrafelé megyeget... nem a pénznek kell motivációt adnia válogatott szinten, hanem a léleknek hogy az országunkat képviselik és ez az ami hiányzik... A lebecolós focinak semmi értelme, inkább ne lépjenek pályára! 10 éve még hittem halványan abban, hogy lesz valami változás.. lett :) stand up comedy lett a magyar foci, bár inkább tragédia....

Id. Lencsés István 2013.10.12. 16:19:54

Orbán belepofázott az összeállításba és a taktikába is. Így megy ez naponta.

A magyar labdarúgó-válogatott beállította története legnagyobb különbségű vereségét, 1908-ban Angliától, 1941-ben pedig Németországtól kapott ki 7-0-ra.

xvxvxv 2013.10.12. 16:25:30

@apanna: te tetteted a hülyét vagy ennyire naiv vagy és közszférás leszel, akinek fogalma nincs arról, hogyan mennek a dolgok a magyar "piacgazdaság"-ban? magánpénz, felcsútra? hahaha. tudod, miért finanszírozzák részben az ottani stadion építését vállakozók? mert kúrvára nem kapnának egy kanyi állami megendelést sem, ha nem csengetnének indirekt! érted? méghogy magánbefektetők finanszírozzák felcsútot! mondom, közszférás leszel te is.

öklendezve, de mi is támogatunk apró-cseprő dolgokkal ezt-azt-amazt - azért, hogy zsíros falatokhoz jussunk.

leisztingert például azért hagyja békén, mert bevállalta a diősgyőri stadion felhúzását. cserébe nem küldte rá az ügyészséget és kap állami megrendeléseket.

DezInf 2013.10.12. 16:29:10

@­DezInf:

Látom a nicktolvaj köcsög névrokonom igencsak aktív volt.
A saját nickjén nem mer jönni a narancsnácija, mert az túl ciki lenne.

Szóval kedves névrokon nicktolvaj, szopikázzad a zorbándákót alaposan, aztán fogmosás nélkül ki is nyalhatod a vezéred hátsóját:)))

Már a foci témában sem mered saját neveden vállalni a véleményedet? - gyáva nyuszi.

Az meg csak hab a tortán, hogy ha a nevemben fírkálsz, azért egy kanyi lóvét sem kapsz te fidexdriod:)))))

A FIDEXDROIDOKNAK csak ennyi esze van :))))

l_andras 2013.10.12. 16:46:06

@sieddie: Én nem gondolnám, hogy baj lenne, ha a külföldi csapatok elvinnék jó pénzért a hazai nevelésű játékosokat, az lenne az ideális, ha több pénzért kelnének el, mint amennyibe a képzésük került. Abból a pénzből lehetne elkezdeni a hazai foci fejlesztését. Lépésről lépésre. A válogatottban pedig erős ligákban focizó, "ütőképes" játékosaink lennének.
A jelenlegi gazdasági helyzetben én csak a Puskás stadion helyretételét tartom indokoltnak, ott tud játszani a Debrecen, a Vidi, meg akárki. Nagy koncertekre én nem alapoznék, még a Szigetre sem jönnek arénazenekarok, nemhogy oda (aki jön meg elfér a Kavicsban)
A tömegsporthoz grundok kellenek, Sashalmon most építenek házakat a pálya helyére, erről ennyit. Ami épül meg szépül, az meg nem ingyenes, hanem zárt pálya, ergo nem tömeges. Oda nem fog leugrani a gyerek a számítógép elől, hogy focizzon hetente egyszer-kétszer hobbiból.

sieddie 2013.10.12. 17:48:40

@l_andras: Grundok teljesen eltüntek, sokkal kevesebb helyen lehet ingyen focizni.És az is tény és elszomorító,hogy mik a merítési lehetőségeink, sajnos erről nem esik szó.Vezetünk érrendszeri betegségekben,rákban is elökelő helyen vagyunk,(ezek fizikai), öngyilkosságban is benne vagyunka top20-ban (lelki) hamarabbhalunk mint a nyugat európaiak.Ennek fényében csoda minden sport sikerünk,olimpiai aranyaink.

A modelled akkor müködik ha kiépülne az infrastruktúra játékosmegfigyelők utánpótlás edzők illetve megfelelő körülmény a fiataloknak, hogy ne csak magyarországról merítsenek klubok.Vannak emberek akik figyelik a városi bajnokságokat, hátha valami tehetség van köztük?Aligha.Minél sikeresebbek klubok annál több pénz lesz focira, utánpótlásra.És ebbe nem fér bele, hogy nettó 100 ezerért csinálják, erre nem lehet alapozni.Egy két fanatikus csinálná, de az is kimegy külföldre, mert jobban megfizetik.Igazából fel lehet tenni a kérdést, hogy kell e foci nekünk vagy hasítsunk más sportágakban.Ha jól is müködne hazai labdarugás max egy mostani holland bajnoki szint lenne.5-6 évente egy-egy tehetség amire lecsap egy-egy nagy klub.Csak munka kellene és igazi tulajdonosok.Azt sem értem,hogy klubok miért igazolnak, úgyse fejlődik megvett játékos itt semmit, haszonnal nagy ritkán tudják eladni.Jobb lenne kölcsön kéregetni embereket option to buy-al.Ha nem válik be akkor nem bukok rajta sok pénzt ha beválik még mindig meg tudom venni.Nem kerülnek sokba csak fizut/fizu egy részét kell állni és vételi ár töredékéért lehetne játszatni/kölcsönvenni.

monddazigazatmar 2013.10.12. 18:07:08

@digiteye: Tényleg?
Nem érzed, hogy mennyire gáz választékos és helyes magyar beszédről írni, úgy hogy előtte egy sorral még angol szlenget fűzöl a mondatodba?

monddazigazatmar 2013.10.12. 18:15:23

@becike4: "De.Ráfér.Építeni nem kéne újat.Jobb lesz a foci.Nem.Lesz elképzelés a játékban?Nem.Le tudnak venni egy labdát futtában?Nem.Akkor mi a bánatos fasznak szórni a pénzt?Meg vagyunk magyar óriás műlesikló világbajnok nélkül?Igen.Miért pont ez a nézhetetlen szar magyar foci hiányzik?"
Könyörgöm, hol tanuljon elképzelést a gyerek, meg labdalevételt? Iskolapadban? Youtube-on? Hol gyakoroljon, szokja egy meccs hangulatát?
A foci még mindig a legnézettebb sport egyébként világszerte.

monddazigazatmar 2013.10.12. 18:19:02

@l_andras: szerinted ha leugrik a gyerek hetente kétszer focizni, az valaha is világszinvonal lesz?

l_andras 2013.10.12. 18:30:09

@monddazigazatmar: Tömegsport lesz, azt azzal kapcsolatban írtam. Egyébként a Puskás Öcsi név mond valamit? Grundon kezdte, de tény hogy nem amiatt lett világszínvonalú.

monddazigazatmar 2013.10.12. 19:20:56

@l_andras: Ja, mond valamit. Azt, hogy 1950 ben még hol tartott a sport, meg hogy most hol.
Ez a jelenlegi szerencsétlen magyar válogatott is rommá verné az aranycsapatot. 60 év fejlődés.
Uszásban 55.4 ről 46.9 re javult a rekord. Futásban 10.4ről 9.6 ra. De nézz meg egy akkori tornát, vagy akármit. Az akkori bajnokok azzal a teljesítménnyel ma megyei válogatót nem nyernének.
Amit a grundon el lehet érni, az 70 éve volt elég. Nézd meg Puskás cseleit, aztán egy CR-t.
Messinek a lassitott felvétele gyorsabb mint Puskás volt.
Nézd meg a meccsek tempóját. Nézd meg, hogy mekkora team dolgozik egy csapat mellett.

Salzburg1 2013.10.12. 19:37:17

További stadionokat követelek 400 millióért minden faluban legyen nemzeti stadion!Természetesen a nemzet érdekében!És mindenhova 400 millióért templomot is!!!

kiwirágós kivirradtig 2013.10.12. 19:42:56

"az észak-koreai focistákat például büntetőtáborokba zavarták, miután képtelenek voltak látványos csapást mérni a portugál válogatott labdarúgóiban megtestesülő kapitalizmusra. Szegények, elfelejtették, hogy a vezérnek mindig igaza van, óriási pech, hogy mindezt az ország első, teljesen élőben közvetített mérkőzésén."

Azt ugye már nem olvastad, hogy ez hazugság, semmi ilyen nem történt, csak egy idióta francia újságíró találta ki.

hazug fidesznyik (törölt) 2013.10.12. 21:19:18

@monddazigazatmar: "Nézd meg, hogy mekkora team dolgozik egy csapat mellett."

Szánalmas a vergődésed. A team mérete egy csapat mellett egyenesen arányos a nézők számával, ha érted. Nincs foci, nincs néző. Ha nincs néző, nincs pénz sem. Akkor ki fizesse a team-et, az állam? Kapitalizmusban nyilván nem. De ha mégis, miután az én adóforintjaimról van szó, és miután már sokan megkérdezték ugyanezt: mi a búbánatos faszért költenénk olyan játékosokra, akik húsz éve nem tudnak levenni egy labdát, nem hogy pontosan beadni a kapu elé? Meg hogy melyik mezben játszik a saját csapatom... Ezeket az alapokat már én is a grundon tanultam meg,te ökör.

digiteye 2013.10.12. 21:27:51

@monddazigazatmar: Nyilván az vagyok.

Sőt egész valószínű, hiszen egy olyan talpramagyar mondja, aki egyedül képtelen megtalálni egy elég gyakori nyelvből származó kifejezést a neten; valamint azt képzeli, hogy aki idegen szavakat is tud (netán még használja is őket), az nem tudhat választékosan beszélni magyarul. Kicsit se.

Na, fidesznyik monddazigásszamár elég volt belőled, húzzál bérírkodni a redvás kormányodnak. Unlak. Büdös vagy, edukálatlan és genetikusan ostoba. Tudod mi az, ugye?
Olyan, mint ez itt:

indavideo.hu/video/Egy_magyar_hazafi_Strasbourgban_1

Ég a pofám miattatok.

Gribbin János 2013.10.12. 22:35:08

Én meg csak ülök itt és elmélkedem: melyik a nagyobb varangy: egy magyar labdarúgó "szakember" vagy egy fidesz szóvivő? És már vagy 24 órája nem tudom eldönteni.

l_andras 2013.10.12. 23:06:07

@monddazigazatmar: Erőnlétben lehet hogy jobbak és gyorsabbak az Aranycsapatnál - a hollandok. A mostani meccsen az egyikről elpattan a labda hat méterre amikor megpróbálja lekezelni, a másik 3 méterrel mellette meg nézi a labdát ahogy elgurul és egy lépést sem tesz az irányába. Mindez a 13. percben! Azért én nem láttam olyan felvételt a Puskásékról, hogy ne tudnák a labdát lekezelni rendesen egy beívelés után és a lábuk mellett tartani - szégyen. Technikailag leiskoláznák még a Puskásék is ezt a díszes társaságot, na ezért is égünk a nemzetközi meccseken. Mert akarattal legyűrhető ez a hiányosság (lásd a 6-3 as holland meccset pár éve), hogy a végén lihegve, de büszkén kikapva vonuljunk le a pályáról. De így? És ennek a mentalitásnak a tartósítása lenne a jövő?
süti beállítások módosítása